Skip to main content

Ügyfelünk, a Virág Judit Galéria a hagyományos őszi aukciója mellett idén novemberben megtartotta a világ első Zsolnay árverését is.

Az őszi aukción összesen 199 műtárgyra lehetett licitálni, az összleütés meghaladta az 574 millió forintot. Az árverés legnagyobb szenzációja Rippl-Rónai József “Piacsek bácsi a fekete kredenc előtt” című festménye volt, amely izgalmas licitharc után 80 millió forintért kelt el.

A Galéria novemberi Zsolnay árverése kivételes eseménynek számított, ugyanis a világon még sosem rendeztek olyan aukciót, amelyen a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyai kerültek volna kalapács alá. Az árverés óriási sikerrel zárult, minden kerámia elkelt: az 57 tétel összkikiáltási ára 38 millió forint volt, az összleütési ár pedig megközelítette a 100 millió forintot.

zsolnay_aukcio_viragjuditgaleria