Kiindulási pontunk

Az Intel­li­sense több­szö­rös díj­nyer­tes tech-cég, amely oktatási, illetve képfeldolgozással, adatgyűjtéssel foglalkozó megoldásokat állít elő és szolgáltat a világ vezető technológiai vállalatai számára. Kiemelt küldetésüknek az oktatás digitális értelemben vett formálását tekinti a vállalkozás – ehhez kívánnak minél innovatívabb eszközöket biztosítani.

CÉLJAINK

A MITTE Communications az Intel­li­sense hon­lap­já­nak kiala­kí­tá­sá­ért, vala­mint a fej­lesz­tés alatt álló ter­mé­kek kezelő­fe­lü­le­té­nek vizuális megjelenéséért felelt, nem utolsó sorban pedig a cég részvételét nemzetközi kiállításon is támogatta egyedi grafikai megoldásokkal. A célunk az volt, hogy online és offline imázserősítő módszereink egyaránt összhangban legyenek az Intellisense márkaképével és már egy elismert, de emberközeli és innováció-központú vállalkozás képét közvetítsék.

A megvalósítás

Az Intellisense 2014-ben résztvevője volt a Bett Show programsorozatának, a világ vezető technológiával és oktatással egyaránt foglalkozó eseményének. A minden évben Londonban megrendezett Bett innovációval és inspirációval szolgál az oktatási szektornak, hogy felfedezzék a legfrissebb technológiákat és azokat beépíthessék saját tanmódszereik fejlesztésébe.
A Bett Show idejére elkészítettük az Intellisense weboldalát, mely fontos hivatkozási pontot jelentett a későbbi kommunikációjuk számára. Ezen kívül számos arculati eszköz elkészítésével támogattuk a cég jelenlétét a nemzetközi kiállításon, melyen egyedi standdal, szóróanyagokkal, mappákkal, szórólapokkal és névjegyekkel vettek részt.
Az Intellisense weboldalán és nyomtatott kiadványaiban is bemutattuk a cég termékportfólióját, köztük a talán legismertebbeket: a Webcam Laboratory-t és a Cubilogot is. A Webcam Laboratory azzal segít a diákoknak elmélyedni természettudományos tanulmányaikban, hogy a számítógépük kameráját egy hatfunkciós mini laborrá alakítja. A tanárok számára alternatív oktatási módszerek lehetőségét veti fel, az iskolák számára pedig költéghatékony technológiát jelent. A Webcam Laboratory ma már az Intel oktatási szoftvercsomagjának része és minden Intel által szállított számítógépen megtalálható a amerikai oktatásban.
A Cubilog az Intellisense szárnyai alatt indult, majd önálló céggé formálódott. Prezentációs és arculati anyagok elkészítésével járultunk hozzá e termék sikeréhez, amely mostanra otthon-automatizációs platformként lett ismert. A megoldás teljes kontrollt biztosít a felhasználóknak bármilyen otthoni okoskészülék felett. A létező összes protokollt és eszközt képes integrálni egyszerűen használható felhő alapú szoftverbe, platformok közötti felhasználói felületével.

Üzenetünk

Az Intellisense esetében lehetőségünk volt egy már kialakulóban lévő márkaképhez kidolgozott szakmai javaslatainkat megvalósítani úgy, hogy azok a nemzetközi technológiai piacon is megállják a helyüket egyediségük és a márkával való könnyed azonosíthatóságuk révén.