Skip to main content

Ügyfelünk a Virág Judit Galéria már két önálló aukciót szentelt a kortárs műveknek és egyre több aukciósház kínálatában erősödik az élő művészek reprezentációja. A mutargy.com és az ARTADVISORY BUDAPEST „A magyar aukciós piac” című kiadványa nemzetközi adatbázisok és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatja be, hogyan szerepeltek a magyar képzőművészek az itthoni és a külföldi aukciókon, hogyan alakultak az aukciós eredmények.

A 2020-as év itthon egyértelműen a kortársak, ezen belül is az élő művészek sikerét hozta. A kereslet növekedésével az árak emelkedése is tovább folytatódott, különösen azoknál a művészeknél, akiknek már az elsődleges piacon is alig lehet hozzájutni egyedi munkákhoz. Az eredményekben jelentős szerepet játszott, hogy a nagyobb aukciósházak, így pl. a Virág Judit Galéria és Aukciósház már 2 önálló aukciót szentelt a kortárs műveknek és egyre több aukciósház kínálatában erősödik az élő művészek reprezentációja. A vírushelyzet miatt felgyorsultak az aukciósházak digitális projektjei és sok háznak már önálló online aukciós rendszere működik. Ez a digitális átállás tette lehetővé, hogy ősszel, az offline aukciók hiányában is rendkívül magas, egy-egy életműben korábban nem látott árak születtek a licitharcokban.

mutargy.com
Aukciós eredmény: Reigl Judit – Gomolygás, csavarás, oszlop, fém, 1984 – Virág Judit Galéria és Aukciósház
Reigl Judit – Gomolygás, csavarás, oszlop, fém, 1984 – Virág Judit Galéria és Aukciósház

A Virág Judit Galéria és Aukciósház a régió legnagyobb műkereskedelmi intézménye, elsősorban a XIX-XX. századi magyar festészet kutatásával, bemutatásával és aukciók szervezésével foglalkoznak. Sokszínű tevékenységükhöz párosul még a Zsolnay kerámiák bemutatása és kereskedelme, valamint kortárs kiállítások szervezése is. Emellett pedig hazai viszonylatban az aukciós eredmények tekintetében az egyik legsikeresebb galéria.

A MITTE teljes körű PR, social media és online marketing menedzsmentet nyújt a Galériának, valamint grafikai anyagokat, imázsfotókat és imázsfilmet készítünk számukra.

Kép: Reigl Judit – Gomolygás, csavarás, oszlop, fém, 1984 – Virág Judit Galéria és Aukciósház