Skip to main content

Nagy sikerrel zárult az idei Budapest Design Week, amely központ témája 2022-ben a „Találkozások terei – építészet és design” volt. Október  7. és 16. között több ezer látogató fordult meg a fesztivál központi helyszínén a Néprajzi Múzeumban. Budapesten kívül további 3 városban, összesen több mint 150 program közül lehetett válogatni, köztük 10 Nyitott Stúdióba is betekintést nyerhettek az érdeklődők.

A hagyományoknak megfelelően idén is a BDW nyitóestjén, október 6-án adták át a Magyar Formatervezési Díjat (MFD) és a Design Management Díjat (DMD). A díjazottakat és a kiemelt pályaműveket bemutató tárlat a BDW központi kiállításával párhuzamosan a Néprajzi Múzeumban volt látogatható. A korábbi évekhez hasonlóan 2022-ben is a kiállított alkotások a hazai design kiemelkedő, innovatív eredményeit és a designmenedzsmentet kiválóan alkalmazó szervezeteket mutatják be.

A rendezvénysorozat kommunikációjáért ebben az évben is ügynökségünk felelt. Sajtóközleményekkel, sajtóeseménnyel, social kommunikációval, webhírekkel és hírlevelekkel segítettük a programok népszerűsítését. Ezen kívül influenszereket is bevontunk az események és kiállítások bemutatásába.

A BDW stábja újra összeállította a Budapest Design Mapet, amelynek segítségével könnyen elérhetők a designboltok mellett a város legizgalmasabb design eseményei és helyszínei. A térkép nyomtatott változata szeptember 15-től elérhető volt a város számos designüzletében.