Skip to main content

Cégünk tavaly új fejezetbe kezdett, amikor elvállalta Kenyeres Bálint Tegnap című filmjének forgalmazását. A produkció a Magyar Nemzeti Filmalap segítségével valósult meg.

A film szeptemberben debütált a hazai mozikban, de esetevti vetítéseken is megtekinthető volt változatos helyszíneken. A közönségtalálkozókon az érdeklődők megismerkedhettek a rendezővel, és a film egyedi képi világát megalkotó operatőrrel, Fillenz Ádámmal is.  

A film több hazai filmes portálon is bekerült 2018 legjobb filmjei közé, és nemzetközi versenyeken is számos jelölést zsebelt be.