Skip to main content

Sikeres PR-kampányt zártunk le a Műegyetem megbízásából. A BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ a Műegyetem innovációhoz kapcsolódó tevékenységeit szervezi, koordinálja és erősíti. A BME FIEK önálló szervezeti egységet alkot az egyetemen belül, mely harmonizálja az egyetemi kutatás-fejlesztést, a tudástranszfert, a szellemi tulajdon kezelését, a startup inkubációt és a nagyvállalati valamint a nemzetközi partnerhálózat fejlesztését.

Ügynökségünk bonyolította le a BME FIEK projekt eredmény kommunikációs kampányát. A két hónapig tartó együttműködés során stratégiai tanácsadással, médiavásárlással, a sajtóközlemények és a hozzájuk tartozó infografikák elkészítésével, rádiós és televíziós interjúk szervezésével segítettük a műegyetem innovációs kapacitásának kommunikációját. A kampány eredményeként 15 szakértői interjú és 97 online megjelenés született, olyan kiemelt médiumokban, mint a Portfolio, a Világgazdaság, vagy a Forbes.

A BME FIEK célja, hogy gyorsítsa az egyetemi K+F eredmények gyakorlati hasznosítását és biztosítsa az ipari és az egyetemi szereplők hosszú távú együttműködését. Az első négy éves BME FIEK projektben a Siemens, a Nokia, az MVM, a Richter Gedeon és a Rolls-Royce vállalatok dolgoztak együtt a Villamosmérnöki és Informatikai Kar, a Vegyész- és Biomérnöki, valamint a Gépészmérnöki Kar oktatóival és hallgatóival. A projekt eredményeként öt teljesen új labor épült ki. Ennek köszönhetően a Műegyetemen mintegy 30 ezer négyzetméter korszerű laboratóriumi háttér áll rendelkezésre, összesen 67 olyan labort működtet az intézmény, amely piaci kutatás-fejlesztési megrendeléseket tud fogadni. A BME innovációs tudásbázisát pedig a több mint 21 ezer fős oktatói-hallgatói szakmai közösség és az egyetem szerteágazó (állami, vállalati, nonprofit) kapcsolatrendszere jelenti.

BME FIEK

A BME FIEK nagyvállalati projektjei mellett az ipar 4.0 technológiai központ működtetését és Magyarország egyik első egyetemi startup inkubátorát is működteti. Előbbi a kis- és középvállalkozások innovációs képességét, utóbbi pedig az egyetemi startupok üzleti sikerességét katalizálja. A Z10-ben a startup alapítók képzést, figyelmet, szakmai és üzletfejlesztési segítséget kapnak, piacra lépésüket az egyetem értékes kapcsolati tőkéje is segíti. A Z10 inkubátorba eddig több mint 150 vállalkozási ötlettel jelentkeztek a hallgatók, 15 startup került be az inkubációs programba és ezek a csapatok eddig mintegy 175 millió forint befektetéshez jutottak.