Skip to main content

Ünnepélyes keretek között adták át IV. Károly király felújított emlékszobáját a Tihanyi Bencés Apátságban. Ügyfelünk, a Paulinyi & Partners generálkivitelezőként vett részt a projektben, egy nagy volumenű felújítási sorozat keretei között.

Egyházi ünnep keretében zajlott IV. Károly király teljes egészében felújított emlék szobájának felavatása a Tihanyi Bencés Apátságban. Az ország egyik ikonikus helyszíne egy felújítási sorozat keretén belül, részben hazai, részben pedig uniós pályázati forrásból újul meg, a Paulinyi & Partners generáltervező, Possibuild Kft. és a B&G Építő Kft. konzorcium kivitelező közös munkájával.

Az apátság területén jelenleg három, elsősorban felújítás célú nagyberuházás is fut.

Az elsőben megújult az apátság egész évben látogatható interaktív kiállításának helyet adó múzeum, valamint kialakítanak egy „Napváró teraszt” is, a napfelkelte megtekintésére.

Ügyfelünk is részt vett IV. Károly király emlékszobájának felújításában

Egy másik projekt részeként, legutóbb júliusban adtunk tájékoztatást arról, hogyan haladnak a munkálatok az 1996-ban épült kortárs galéria épületén, amelynek aktuálissá vált újbóli víz- és hőszigetelése, valamint tetejének újraburkolása. A munkálatok a Possibuild Kft. és a B&G Építő és Üzemeltető Kft. kivitelezésében valósulnak meg.

Mindezek mellett, egy harmadik projekt keretein belül, elvégzik az apátság épületének külső és belső felújítását is.

Időtállóvá válik az ország egyik ikonikus helyszíne

Az apátság hivatalos oldalán közzétett tájékoztatásból megtudtuk, az épületegyüttes nagyon kitett az időjárás viszontagságainak, így a szakemberek időtállóbb megoldásokkal igyekeznek ezeket kiküszöbölni:

többek között vakolatjavítási munkákat végeznek, egységes színt kapnak a falak, kicserélik a zsindelyeket és a problémás tetőrészeket, valamint a nyílászárókat is.

A látogatók fogadása mellett is javában zajlanak a munkálatok az egyházi, illetve turisztikai szempontból is kiemelkedő szerepet betöltő helyszínen. A teljes felújítás volumenét tekintve is óriási, mindemellett 14 atyának is otthont ad az épületegyüttes, így ezeket a szempontokat is figyelembe veszik a szakemberek.

Bakos Dávid, a Possibuild projektvezetője lapunk megkeresésére elmondta milyen nehézségekkel kellett szembenézniük:

„annak érdekében, hogy a meghatározott határidőre elkészülhessen a királyszoba, az elmúlt 1 hónapban összesen 11 szakág munkájára volt szükség a mindössze 2×30 négyzetméteres térben”

– fejtette ki a projektvezető.