Skip to main content

Ma nyitja meg Víziók c. kiállítását ügyfelünk a Virág Judit Galéria, amely Joseph Szabó alkotói pályáját mutatja be. Ezen kívül a háború utáni és kortárs művek aukciós anyagát felvonultató kiállítás is megtekinthető mától a galériában.

A Virág Judit Galéria tájékoztatása szerint a Viziók című, október 2-ig nyitva tartó kiállításon százhúsz alkotáson keresztül mutatják be Joseph Szabó képző- és szobrászművész életművét, amelyet hazánkban még kevesen ismernek. Hagyatéka csak 2012-ben került Magyarországra, azóta vált elérhetővé az életmű egésze.

Víziók - Joseph Szabó: Female Figure, Spring Composition II.

Joseph Szabó alkotói pályája Franciaországhoz kötődik, a korabeli kritikák a legnagyobb szürrealista művészek között említik. Vásznain álomszerű, apokaliptikus látomások, geometrikus, élénk színű alakok, arcok sokasága jelenik meg, monumentális szobrai több francia város közterén láthatók. Gazdag életműve

az expresszionizmustól a szürrealizmuson át az újfiguratív művészetig terjed.

A galéria grafikai árverését szeptember 20-án rendezi. Az aukciós anyagban Mednyánszky László, Vaszary János és Rippl-Rónai József alkotásai a századfordulót reprezentálják.

A magyar avantgárd képviselői közül Uitz Béla, Krón Jenő és Gross-Bettelheim Jolán egy-egy művére is lehet licitálni. Pór Bertalan, Patkó Károly, Kádár Béla, Scheiber Hugó tusrajzai mellett a háború utáni művészek közül Victor Vasarely, Lossonczy Tamás és Lantos Ferenc munkáit kínálják az érdeklődőknek.

Szeptember 21-en tartják a háború utáni és kortárs művekből álló árverést, amelynek tételei között van a Franciaországban már világhírűvé vált Fiedler Ferenc 1960-as évek elején készült nagyméretű olajfestménye és Nádler István utazásait idéző szitanyomatai. Licitálni lehet Tolvaly Ernőnek a Heart Geometry, Reigl Juditnak a Lepel/Kódfejtés  című alkotására, valamint Maurer Dóra experimentális fotókollázsára. A fiatalabb generációt Dienes Gábor, Bullás József, Radák Eszter és Korodi Luca munkái képviselik.

Az aukciós kiállítások szeptember 19-ig tekinthetők meg ingyenesen a galériában.

A Víziók c. kiállítás részletei itt találhatók:
https://viragjuditgaleria.hu/hu/joseph_szabo_kiallitas/
A háború utáni és kortárs művek aukciós anyagát felvonultató kiállítás részletei pedig ezen a linken:
https://viragjuditgaleria.hu/hu/kortars_aukcio/